korábbi hí­reink

Együttműködési lehetőség
MICE szolgáltatóink  figyelmébe: ingyenes regisztrálási lehetőség a Tagungsorte-nál

íšjabb nagyszabású rendezvény a 20 éves határnyitás alkalmából Németországban

A Magyar Turizmus Zrt. németországi igazgatóságának közreműködésével, szeptember 12-én Potsdam történelmi városrészében került megrendezésre egy, a magyar és a német kajak-kenu válogatott közti barátságos verseny. A világ két legjobb csapata a város központjában, egy külön erre az alkalomra feltöltött városi csatornában mérte össze a tudását. A versenyek közti szünetekben a majd 10.000 vendég a magyarországi turisztikai kí­nálattal ismerkedhetett meg, szí­npadi beszélgetések, turisztikai stand, és az óriáskivetí­tőn játszott image filmek segí­tségével. A rendezvényrő több német média is élőben jelentkezett be.
A nagyszabású eseményt egy gálavacsora zárta, amelyen a rendezvény két fővédnöke, Peisch Sándor nagykövet és Matthias Platzek Brandenburg tartomány miniszterelnöke tartott ünnepi beszédet.
A német képviselet egész évben kiemelten kezeli a határnyitás 20 éves évfordulója adta lehetőséget, í­gy más akciók mellett, 2009-ben több mint 30 újságí­ró járt már Magyarországon a képviselet meghí­vására. Ezekbő a bejárásokból számos cikk született, bemutatva a 20 éve, a turisztikai kí­nálatban történt fejlődést, változásokat.
090914_potsdam_kajak.jpg
A képen: Kovács Katalin olimpiai bajnok és Sztojanovits Kristóf németországi igazgató
(MT Zrt. Németország)

zurück  Drucken drucken E-Mail weiterempfehlennach oben