korábbi hí­reink

Együttműködési lehetőség
MICE szolgáltatóink  figyelmébe: ingyenes regisztrálási lehetőség a Tagungsorte-nál

2009. szeptember

Hazai gyógy és wellness kí­nálat bemutatása a német sajtóban

090930bams.jpgA Hévizi Marketing Egyesület és a Magyar Turizmus Zrt. közös szervezésében júniusban egy német újságí­ró csoport látogatott el hazánk legrégebbi termálfürdőjéhez, Héví­zre. Ennek eredményeképpen született meg Stefanie Wehr tollából egy, a termáltavat méltató cikk. Az újságí­rónő elismerően í­r a tó múltjáról és gyógyí­tó erejérő, valamint az itt található patinás szállodákról. Az í­rás a gyógy- és wellness szolgáltatások bemutatásán túl kiemeli a környék aktí­v turizmusának bő kí­nálatát és kulturális értékeit is. A cikk a Frankfurter Neue Presse napilapban jelent meg 105.000 példányszámban.

Ugyancsak egy idei bejárás alapján született egy másik hosszabb í­rás is, amely a budapesti termálfürdők sajátos hangulatáról számol be, Németország egyik legnagyobb és legolvasottabb napilapjában a Bild am Sonntagban. A több mint 10.000.000 olvasó megismerkedhetett mások mellett a klasszikusként nyilvántartott Gellért fürdővel, illetve a fiatalok körében népszerűSzéchenyi fürdővel is. A túrán bemutatott speciális rendezvények közül, Cinetrip-(S) party nyerte meg leginkább az újságí­ró tetszését. (Magyar Turizmus Zrt. Németország)

Kettőt egy csapásra: Héví­z és Budapest a Passauer Neue Presseben

090925pnp.jpgErnst Deubelli a Héví­zi Marketing Egyesület és az MT Zrt júniusi sajtóútjának egyik résztvevője a szerzője a Passauer Neue Presse szeptemberi számában megjelent két féloldalas í­rásnak. Az újságí­ró kora nyári magyarországi élményeit osztotta meg az olvasókkal.

Héví­z esetében többek között kiemeli a számos gyógyhatású elemben gazdag, három naponta cserélődő gyógyví­zkészlet és gyógyí­tó iszap jelentőségét, amely több száz betegség számára adhat gyógyulást. Nagy örömmel konstatálja az itt élők és dolgozók német nyelvtudását, ami az otthon érzetét keltheti az ide látogató német vendégekben. A cikk felhí­vja a figyelmet a környék széles kulturális és szabadidős programkí­nálatára is, melyben kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a számukra leginkább megfelelőt.

A főváros ihlette cikk elismerően szól Budapestrő és hazánk vendégszeretetérő, valamint a gasztronómia kí­nálatról: a szerző kedvcsináló módon kalauzolja az olvasókat a Vásárcsarnok í­nycsiklandozó kolbász és paprika standjaitól a cukrászdák és kávéházak mesés világába. Emellett felhí­vja a figyelmet arra is, hogy a kommunizmusnak már nyoma sincs a városban, sokkal inkább érzi úgy az ember az utcákon sétálgatva, mintha Bécsben vagy Párizsban járna.

A napilap 190.000 példányban jelenik meg.

A múlt hétvégi Süddeutsche Zeitungban is olvashatunk Budapestrő: egy hosszú hétvégés szilveszteri ajánlat, egy úgynevezett Leserreise csalogatja fővárosunkba a németeket. (MT Zrt. Németország)

íšjabb újságcikkek Magyarországról a német sajtóban

Az elmúlt napokban számos új cikk jelent meg Magyarországról, Budapestrő, illetve a hazai turisztikai kí­nálatról a német sajtóban. A külképviselet marketingtervének megfelelően kiemelten foglalkozik a német médiával, í­gy folyamatosan indí­t újságí­ró csoportokat a legváltozatosabb témákban. E tanulmányutaknak köszönhetően az alábbi tudósí­tások jelentek meg a
közelmúltban.
090924_cikk1.jpg












A lipcsei régió legolvasottabb napilapjában a Leipziger Volkszeitungban terjedelmes cikk számol be a méltán hí­res magyar pusztáról, illetve ezzel összefüggésben a német vendégek körében kevésbé ismert kelet - magyarországi tájakról.

090924_cikk2.jpg











A jubileumi határnyitási év kapcsán a német képviselet három túrán is bemutatta a 20 éves változásokat, illetve az újságí­róknak a turisztikai kí­nálat megismerése mellett, lehetősége volt a rendszerváltás emblematikus politikusaival is találkozni. Ezen bejárások segí­tségével tudósí­tás jelent meg a ZDF honlapján, a Heilbronner Stimme hasábjain, illetve a Welt újságban is. (MT Zrt. Németország)

090924_cikk3_zdf.jpg

Wizz Air járatnyitás Weeze (Düsseldorf) és Budapest között

Szinte napi rendszerességgel jelennek meg hí­rek a német sajtóban arról, hogy a gazdasági válság hatására Németország és Európa egyes nagyvárosai közöttt egyre több légitársaság szünteti be járatait a 2009 ősz - 2010 tavaszi menetrend idejére. így még nagyobb örömre ad okot az a tény, hogy a Wizz- Air légitársaság Düsseldorf-Weeze reptér és Budapest között, a bevezető időszakban heti kettő, majd később heti három járatot is üzemeltet a téli hónapokban. A régióból korábban csak a Lufthansa indí­tott járatot Magyarországra.
A Weeze repülőtér vezetőségének és a Magyar Turizmus Zrt. németországi igazgatóságának összefogásában, sajtótájékoztatóval egybekötött kis ünnepséggel fogadták a nyitó járatot, amely hétfőn menetrend szerinti pontossággal landolt. A megközelí­tőeg 70 utast, valamint Lukács Attila kapitány és személyzetét a sajtó munkatársai mellett Ludger van Bebber Weeze repülőtér igazgatója, valamint Sztojanovits Kristóf németországi igazgató köszöntötte.

090921wizzair.jpg
A képen Lukács Attila kapitány, Ludger van Bebber Weeze repülőtér igazgató, Cserepes Veronika légi-utaskí­sérő, Domián Péter másodpilóta, Bodocs Barbara légi-utaskí­sérő, Feher Diana légi-utaskí­sérő, Sztojanovits Kristóf igazgató, és Csiszar Cecilia légi-utaskí­sérő látható. (MT Rrt. Németország)

íšjabb nagyszabású rendezvény a 20 éves határnyitás alkalmából Németországban

A Magyar Turizmus Zrt. németországi igazgatóságának közreműködésével, szeptember 12-én Potsdam történelmi városrészében került megrendezésre egy, a magyar és a német kajak-kenu válogatott közti barátságos verseny. A világ két legjobb csapata a város központjában, egy külön erre az alkalomra feltöltött városi csatornában mérte össze a tudását. A versenyek közti szünetekben a majd 10.000 vendég a magyarországi turisztikai kí­nálattal ismerkedhetett meg, szí­npadi beszélgetések, turisztikai stand, és az óriáskivetí­tőn játszott image filmek segí­tségével. A rendezvényrő több német média is élőben jelentkezett be.
A nagyszabású eseményt egy gálavacsora zárta, amelyen a rendezvény két fővédnöke, Peisch Sándor nagykövet és Matthias Platzek Brandenburg tartomány miniszterelnöke tartott ünnepi beszédet.
A német képviselet egész évben kiemelten kezeli a határnyitás 20 éves évfordulója adta lehetőséget, í­gy más akciók mellett, 2009-ben több mint 30 újságí­ró járt már Magyarországon a képviselet meghí­vására. Ezekbő a bejárásokból számos cikk született, bemutatva a 20 éve, a turisztikai kí­nálatban történt fejlődést, változásokat.
090914_potsdam_kajak.jpg
A képen: Kovács Katalin olimpiai bajnok és Sztojanovits Kristóf németországi igazgató
(MT Zrt. Németország)

A magyar nagykövetségen hangolódtak hazánkra a Skí¥l tagok

2009. november 1-6-ig Budapesten tartja 70. Világkongresszusát a Skí¥l International. A szervezet, melynek 87 ország szerte 22 ezer tagja van, még 1934-ben jött létre azzal a céllal, hogy a turizmus területén dolgozó szakemberek nemzetközi szintűegyüttműködését segí­tse elő.

Azért, hogy a novemberben Magyarországon tartandó konferencián minél több németországi klubtag is részt vegyen, a Magyar Turizmus Zrt. két német városban prezentációval népszerűsí­tette hazánkat.

E rendezvénysorozat keretén belül a Skí¥l Club Berlin szeptemberi összejövetelét a német főváros magyar nagykövetségén tartotta meg, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. németországi igazgatósága szervezett meg, és bonyolí­tott le. A rendezvény kiemelt fontosságát jelzi, hogy az elnöki megnyitó után, Dr. Peisch Sándor nagykövet úr 20 éves határnyitással kapcsolatos megható hangvételűbeszéde következett. Sztojanovits Kristóf, az MT Zrt. németországi igazgatója pedig egy prezentáció keretében bemutatta hazánk turizmusának fejlődéstörténetét, különös tekintettel a német-magyar kapcsolatokra és kitért az ország fő turisztikai termékeire is. A találkozót megtisztelte jelenlétével a Skí¥l magyarországi elnöke, Páldi György is, aki a jelenlévő tagokat arra bí­ztatta, hogy vegyenek részt a budapesti világkongresszuson.

Az estét egy vacsora koronázta meg, mely a jelenlévő 50 tagnak jó alkalmat adott az eszmecserére magyar ételek és borok társaságában. A vendégek távozáskor Budapestrő és az egész országról prospektusokat vittek magukkal.
skal_uj_090902.jpg
A képen: Jávorkai Péter, Páldi György, Dr. Peisch Sándor, Prof. Robert Grosch és Sztojanovits Kristóf
(MT Zrt. Németország)