korábbi hí­reink

Együttműködési lehetőség
MICE szolgáltatóink  figyelmébe: ingyenes regisztrálási lehetőség a Tagungsorte-nál

Lyukak a kerí­tésen Nyugat felé

A német sajtó és média erőteljesen foglalkozik a határnyitás témájával. A Tagesspiegel június 27-i számában Matthias Meisner í­rt az évfordulóról és a budapesti emlékrendezvényrő. Az újságí­ró a budapesti Szoborparkban és a német-német múlt szempontjából olyannyira fontos Balatonnál és a zugligeti emlékhelyen járt nemrégiben, a Magyar Turizmus Zrt. német külképviselete által szervezett újságí­rói tanulmányút keretében, s  az ott gyűjtött benyomások segí­tségével  emlékeztet a 20 évvel ezelőtti eseményekre, és arra, hogy a magyar határnyitást követően 57 000 NDK állampolgár ment Magyarországon keresztül a volt Német Szövetségi Köztársaságba. Az MT Zrt. németországi képviselete idei promóciójában nagy hangsúlyt fektet a 20 évvel ezelőtti eseményekre, illetve azok ma élő vonatkozásaira s turisztikai jelentőségére. Ezért az év folyamán több szervezett újságí­rói utat kí­nál ebben a tematikában, Budapest, Balaton és Sopron helyszinekkel, szemtanúk megszólaltatásával. A sajtó nagy érdeklődést mutat a tematika iránt, s örömmel veszi igénybe a turisztikai tanulmányutak során kinált lehetőségeket. Igy például a fent nevezett újságí­ró májusban a „Wellen am Balaton” (Hullámok a Balatonnál) sajtóúton vett részt, s cikkében külön emlí­ti a budapesti Szoborparkot, Zugligetet, a keszthelyi Helikont és a Balaton-parti lángost. Ezek részei voltak a sajtóút helyszineinek és az ott szerzett  benyomások nagyban motiválták a cikk megí­rását. A teljes cikk olvasható itt:
www.tagesspiegel.de
(MT Zrt. Németország)

zurück  Drucken drucken E-Mail weiterempfehlennach oben